Már az A700 utód bejelentése óta vártam az új váz megjelenését. Mivel az A700-at nagyon megszerettem sokat vártam az új géptől. Az idő telt, az információk is csak lassan szivárogtak. Többszöri halasztás után az ősszel végre bejelentették a forgalmazás megkezdését az A77-nek. A specifikációk is folyamatosan derültek ki és egyre inkább úgy éreztem, hogy ez a váz kell nekem.

Október második felében végre megkezdődött a forgalmazása, viszont itt közbeszólt a természet és elég nagy készlethiányt idézett elő, ami a kis magyar piacot hatványozottan érintette, érinti most is. A világ viszonylatú készlethiány azt eredményezte, hogy az országba alig érkezett készülék (egyes hírek szerint 5-10 db jött csak), amik azonnal el is fogytak és az idénre már forgalmazói ígéretekből is egyre kevésebb van.
A 16-50/2,8 objektívvel összerakott kit-re vártam, de mivel annak még kisebb az idei beszerzés valószínűsége, ezért gyors döntöttem és megrendeltem csak a vázat. Nagy szerencsém volt, mivel ahogy nézem az ország utolsó elérhető A77-ét sikerült megszerezzem. Az obit majd a jövőben megpróbálom beszerezni.

Még ismerkedek a vázzal. Eddig remek. Mind a Tamron 17-50/2,8, mind a Sigma 70-200/2,8 HSMII-m tökéletesen megy vele. Videó képessége nagyon jó.
Hétvégén alaposabb tesztelésnek vetem alá. Lesz esemény, ahol bizonyíthat.
Addig is, akit érdekel pár dolog a gépről: A77 A Sony.hu-n
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése